Szeretné magasabb áron eladni az idei kukorica termését?

Volt olyan év, amikor a szomszédnak szebb és jobb kukorica termése volt, mint Önnek?

Ön is kukorica termesztő? Vagy még csak most kezdi termeszteni? Ugye, milyen jó lenne jól csinálni már az elején, hogy ne érje veszteség máris?

 

A sárgás, rendesen ki sem fejlődő, alacsony, csöveket alig hozó, betegséggel sújtott kukorica talán az egyik legnagyobb csapás, ami egy gazdát érhet. Amikor csak épphogy terem valamennyi vagy még annyi sem, mint amennyit vetettünk. Az előrelátó gazda igyekszik mindent megtenni, táplálni a növényeit, hogy a lehető legjobb termést kapja. Mi történik, ha a kukorica nem kapja meg a megfelelő nitrogén mennyiséget?

A kukorica nitrogénhiány tünetei igen korán jelentkeznek a növényeken. A hiány következtében a növények világos, illetve sárgászöldekké válnak. A tünetek először az első leveleken jelentkeznek. Ezek a levelek a levélcsúcstól elsárgulnak, majd később elszáradnak. A növények növekedése visszaesik. A szár gyenge, vékony és alacsony marad.

A másik fontos anyag a kukorica számára a cink.

“A kukorica cinkigényes növény. Magas cinkigényéből fakadóan számos mezgazdasági területen mutatható ki az állományok kisebb-nagyobb Zn hiánya, melyre a kukorica élénken reagál. Cinkhiány esetén a kukorica növekedése visszafogottá válik, az ízközök megrövidülnek, és az állomány „lemarad” az adott fenológiai fázisra jellemző növénymagasságtól.

A hiány következtében az idősebb leveleken a középér mellett mindkét oldalon fehéres – halványsárgás klorotikus csíkok keletkeznek. Ezek a levélalaptól egészen a csúcsig futnak, azonban a középér, a levélszélek és a levélcsúcs zöld marad. Az eleinte finom csíkozottság idővel egyre szélesebbé válik. Tartós hiány esetén a levél szürke, bronzszín lesz, majd elhal.

Az egészen fiatal levelek is jellegzetes hiánytüneteket mutatnak. A fiatal kukoricalevelek a Cink hiány következtében világossárgák, közel fehér színek lesznek. Ezt a jelenséget „rügyfehéredésnek” nevezzük. A vegetatív szervek károsodása mellett, amennyiben nem sikerült a hiányt pótolni, a generatív szervek fejlődési rendellenességeit is megfigyelhetjük.

Krónikus cinkhiány esetén a virágképződés késik, sőt sok esetben el is marad. A virág- és termésképzési zavarok következtében erős hiány esetén akár 80 %-kal is csökkenhet a hektáronkénti termés mennyisége.” Kalocsai R.- Schmidt R.- Szakál P. (2004) Agro Napló VIII. évf. 

ÖN IS SZERETNE JOBB KUKORICA TERMÉST ELÉRNI?

Mennyivel másabb az az év amikor jó a termés!

Amikor annyival jobb, hogy nem csak, hogy több terem, mint általában, de annyival szebb is, (nagyobb csövek, nagyobb kukorica szemek) hogy ön több pénzt kaphat érte.

FITOHORM TURBO NITROGÉN LOMBTRÁGYA

A Fitohorm Turbo Nitrogén lombtrágya használatával a különböző nitrogénformáknak köszönhetően a növény folyamatos (levélen keresztül történő) nitrogénellátása biztosított lesz.

A kijuttatást követően a nitrogén felszívódást a karbamid forma garantálja, a kémia tulajdonságainak köszönhetően több héten keresztül fokozatos és egyenletes tápanyagellátást eredményez, valamint a növények megperzselődésének veszélye is rendkívül alacsony.

FITOHORM TURBO CINK

FitoHorm Turbo Cink biztosítja a növények normális növekedését, tiszta forrása a növények számára nélkülözhet. Felhasználása kiemelt fontosságú kukoricában. Segíti a kukorica csődifferenciálódását, gyökeresedését.

Csökkenthető vagy megszüntethető az idősebb levelek cinkhiányból eredő sárgulása, száradása.

A cinkhiány a kezdeti tünetek megjelenésekor még orvosolható, azonban gyakorlati szempontból legnagyobb jelentősége a talajvizsgálatokon alapuló megelőzésnek van. A talajvizsgálati eredményekre épülő tápanyagellátással a rendelkezésre álló adatok és az ismert fontosabb összefüggések alapján nagy biztonsággal előre tervezhető termesztett növényei cink ellátása.

HASZNÁLJA CSOMAGBAN, ÉS ÍGY MINDENT MEGAD A KUKORICÁNAK AZ OPTIMÁLIS TERMÉS ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN.

Tegye ellenállóbbá repce ültetvényét, akár az aszályos időszakban is!

MIÉRT JÓ VÉTEL A FITOHORM REPCECSOMAG?

TÖBB VÁSÁRLÓNK HASZNÁLJA MEGELÉGEDÉSSEL.

NE KÍSÉRLETEZZEN EGYÉNI ÖSSZEÁLLÍTÁSOKKAL! MI SZAKEMBEREKKEL ÁLLÍTOTTUK ÖSSZE ÖNNEK A REPCECSOMAGOT.

Tulajdonképpen mit veszíthet?
Ha ki sem próbálja, esélye sem lesz úgy táplálni a repce ültetvényét, mint az optimális lenne. Egy próbát megér, nem igaz?

KÉRJE MINÉL ELŐBB ÉS TÁPLÁLJA OPTIMÁLISAN A REPCÉJÉT.

Kérje minél előbb és táplálja optimálisan a kukorica ültetvényét. A késői táplálás nem lesz olyan hatékony és utólag nem pótolható. Ugyanis utólag nem tud kiszórni kétszer annyit, mert nem tesz jót a növényeknek, így a kukoricánk sem. Nem lenne értelme. Inkább lépjen időben. Optimális időben.

Ha nem táplálja megfelelően a kukoricát, megnöveli a károk kockázatát.

A NITROGÉN és CINK hiány kiemelten veszélyes a kukorica. Előzze meg a hiánytünetek kialakulását kiváló készítményünkkel.
Ráadásul most csomagban 10% kedvezménnyel.